Rendezvényeink

Az évek során rengeteg különböző rendezvényt szerveztünk meg, ezek közül a legnagyobb a Németes Hétvége, de említést érdemel még a Németes Vacsora, a Németes Teadélután is.

Németes Hétvége

A képzés legnagyobb rendezvénye: minden tanév elején megtartjuk, célja, hogy a frissen felvett németes hallgatók, a tanárok és a felsőbb éves hallgatók eltölthessenek egy kellemes hétvégét együtt, megismerkedjenek egymással, és felkészüljenek az előttük álló tanévre. Erre a programra a VIK és a GPK hallgatói is eljárnak, így egy karok közötti rendezvényről van szó.

Németes Vacsora

Minden félévben egy vagy kettő alkalommal szervezünk egy Németes Vacsorát, amikor valamelyik kollégiumban összeülünk, és főzünk valami finomat, sörözünk, beszélgetünk.

Tanköri Sörözés

A németes tankörökkel a villanykaron pár hetente elmegyünk Andersen 2-be vagy a Pinyó klubba, hogy kipihenjük az egyetem fáradalmait, és kicsit lazítsunk közösen.

Karlsruhés Sörözés

A karslruhei egyetemről visszatérő hallgatók minden évben szerveznek egy sörözést az egy évfolyammal alattuk tanulóknak, ahol mesélnek a kinti tanulmányikról, nehézségekről, élményekről.

Nyílt nap

A nyílt napon mi képviseljük az érdeklődő középiskolások felé a német képzést.

Educatio Kiállítás

Az Educatio Kiállításon is minden évben jelen vagyunk, ahol szintén mi reklámozzuk a német képzést.